Halálos fenyegetés miatt kellett evakuálni az R. Kelly-dokumentumfilm New York-i vetítését
A vetítésen ott voltak többen a nők közül, akik szexuális zaklatással vádolták meg az R&B énekest.
A vetítésen ott voltak többen a nők közül, akik szexuális zaklatással vádolták meg az R&B énekest.
A nő épp a szexuális zaklatás miatt ment panaszt tenni.
Letartóztatták azt az afgán férfit, aki a gyanú szerint szexre kényszerített egy nőt még két hónapja Budapesten. Ausztriában fogták el, pénteken került Magyarországra – számolt be az RTL Klub híradója.
A férfi a vád szerint rendszeresen szexuálisan bántalmazta az intézmény több fiatal lakóját.
Kiderült, hogy Pamela Anderson nem nagy rajongója a Me Too mozgalomnak.
Sok abszurd történetet meséltek a segítő szervezetek munkatársai arról, hogyan kezelik egyes munkahelyeken a zaklatásos ügyeket. Lenne mit bejelenteni, de előfordul, ahhoz fut be a hívás, akivel pont a baj okozója. A metoo botrány a színházi szférát rázta meg igazán, de ott is csak egy évvel az események után jött létre egy, az áldozatokat segítő honlap.
Most először szólalt meg a bíróságon Eryn Jean Norvill színésznő, aki szerint Geoffrey Rush szándékosan fogta meg a mellét egy előadás közben.
A felesége jelentette be, hogy a színész visszavonult a nyilvánosságtól miután zaklatással vádolták meg.
A többségében pakisztáni származásúakból álló banda tizenöt lányt rendszeresen bántalmazott, erőszakolt meg, és kényszerített prostitúcióra. Mindannyian börtönbe mennek.
A producer ellen 2017-ben indult eljárás, mert állítólag 2004-ben orális szexre kényszerített egy akkor még csak 17 éves színésznőt.
A Tornászok Etikai Alapítványa elnevezésű szervezet fogadja majd a sportolók panaszait.
A hazai egyház eddig hallgatott a dologról, nemsokára azonban konferenciát rendeznek az egyházon belüli gyermekvédelemről.
A hatóságok szerint Svein Ludvigsen összesen három embert zaklatott, egyiküket saját otthonában.
Fiúk és fiatal férfiak ellen követett el szexuális bűncselekményeket Norvégia történetének legtöbb áldozatot követelő szexuális bűnözője. Most emeltek vádat a 26 éves vádlott ellen.
A bíróság szerint a férfi a többi közt folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, szexuális erőszak kísérletében, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében bűnös.
A házassága nem a karrierjét segítette, hanem a szexuális zaklatástól védte meg.
Közösségi finanszírozásban született meg a videó, amely nem finomkodik a nemi erőszak témájával.
Egy férfimagazinnak adott interjúban bocsánatot is kér korábbi tetteiért, noha azt is állítja egyúttal, hogy mindig is tisztelte a nőket.
Egy Lynzy Lab nevű, Texasban élő lány hétfőn tette fel a Youtube-ra egy szál gitáros dalát, amelyben Trump azon mondatán ironizál, miszerint " félelmetes időket" kell megélniük manapság a férfiaknak. A dalból kevesebb mint egy hét alatt lett sláger, Lynzy Lab pedig már közönség előtt, kórussal is fellépett vele.